2013. augusztus 25., vasárnap

ASZTROLÓGIAI ÁTTEKINTÉS( Aug.26-Szept.01-ig)




Hétfőn reggel összetörten ébredhetünk, hiszen önérzetünk jelölője, a Hold a Bika jegyében tartózkodik. Jól tesszük, ha a Nappal kelünk, így elkerüljük a napfelkelte utáni víz időszak lusta, tompa érzet világát, ami rányomhatja bélyegét egész napunkra. 
Már a korábbi cikkekben említés esett, az elkövetkezendő időszak erőteljes víz túlsúlyáról, ami most igencsak megnyilatkozhat érzeteinkben, hiszen a Nap és a Merkuriusz a Szűz jegyébe lépett, ami növelheti bennünk a víz túlsúly földies arcát, az össze törtséget, ami leginkább a napkelte után jelenhet meg a mindennapjainkban. Igyekezzünk mértékletesen táplálkozni, hiszen a böjt, igen jó gyógyszere, a vizes hajlamoknak. 
Nap-Hold


Továbbra is óvakodjunk a bódító szerektől, hiszen a Szűzben lévő Nap- Merkuriusz együttállása, ippeg szemben áll a Halakban lévő Neptunusszal.  Szerdán éjfélkor vált Jegyet a Hold, és belép a levegős Ikrek jegyébe. 
Hajlamosak leszünk a kapcsolódásra, a hírek terjesztésére. Törekedjünk arra, hogy ne továbbítsunk olyan híreket, aminek a valóságtartama kérdéses. Továbbra is fennáll, a múlt héten már említett érzelmi feszültség, ami egy átfutó kvadrát „formájában” jelenhet meg életünkben.  Számíthatunk hirtelen, váratlanul megjelenő fordulatokra, melyek főleg a családi környezetünkben jelenhetnek meg.   Jellemzően érzelmi feszültségek megjelenését tapasztalhatjuk, amikről tudhatjuk, hogy mulandóak. Lehetőleg ne rögzítsük magunkban,a kellemetlen élményeket. Figyeljük a légzésünket, így jelen tudunk maradni! Egész napunkra rányomhatja bélyegét, az Ikrek Hold-Szűz Nap-Merkuriusz-és a Halak Neptunusz által bezárt T-kvadrát, amely igencsak bizonytalanná, labilissá, határozatlanná tehet bennünket.
 Törekedjünk rá, hogy a kigondolt dolgainkat tematikusan csináljuk végig, így elkerülhetővé válik a lelki hezitálásunk. Szerdán (28-án) hajnali három órakor akaratiságunk jelölője, a Mársz belép az Oroszlán jegyébe, így mostantól indítékaink királyi köntösbe burkolózva jelenhetnek meg bensőnkben. Ügyeljünk szándékaink tisztaságára! Péntek délben otthonába érkezik a Hold, így ismét ízelítőt kaphatunk a vízerők túlsúlyából.
 Hétvégénkre rányomhatja bélyegét a már említett átfutó kvadrát, Hold által is bezárt feszülése. Ügyeljünk a család felől megjelenő, provokatív fordulatokra. Lehetőleg ne reagáljunk, igyekezzünk megtartóztatni magunkat. Vasárnap délutánra kifújhatjuk magunkat, és jól tesszük, ha átgondoljuk a hét tanulságait.

Éj-Kék Ragyogás Talizmán


Éjszakai Ragyogás
A pirit a metálos jellegénél fogva egy erőteljes vezető és tisztító funkciót gyakorol a szervezetre.

Feloldja energiablokádjainkat, így oldja félelmeinket, mint pl. a vizsgadrukkot, vagy kapcsolatainkban fennálló blokkokat. Így az enyhébb fokú depresszió és frusztráció is leépülhet, és hamarabb ráébredhetünk, ha életünk zsákutcába jutott. Új reményeket és utakat ismerhetünk fel, és növekszik ezáltal az életkedvünk.

Segít önmagunk megismerésében azáltal, hogy megmutatja mi a fontos az életünkben és mi nem az. Világossá válik számunkra, hogy melyek azok a pontok az életünkben, ahol a motivációnk nem teljes mértékű.(forrás:indigókövek)


A Talizmán egyedi készítésű , megvásárolható.

2013. augusztus 24., szombat

Erdő Asszonya Talizmán

Erdő Asszonya Talizmán

Esténként pedig, amikor minden elhalkul és az erdők álmodásában csak a patakok csörögnek szakadatlan tovább: puha tisztások, borzos cserjések fölött kurrogva és libegve bolyong már a gyönyörű madár. Alacsonyan száll és bagolyszerűen és hosszú csőre van és az első csillag fénye már rezdül akkor és nincsen nála szebb a tavaszi erdőn. Tudja, aki vadász: szalonkamadár ez az esti bolyongó. És nincsen csodálatosabb, mint egy olyan halk szavú tavaszi este. Akik olyankor, egy tisztáson megállnak, mélyen, mélyen bent a csalitos közt, azok tudják, hogy nem lehet soha igazuk azoknak, akik a békét csinálják. Mert a békét nem lehet csinálni. Az van, s azt csupán megtalálni lehet.

A Talizmán egyedi készítésű, megvásárolható .

2013. augusztus 19., hétfő

ASZTROLÓGIAI ÁTTEKINTÉS (AUG.19-25)





Amennyiben követjük a változásokat, észlelhetjük, hogy a történések keletkeznek, vannak és elmúlnak, mint minden, ami időbe vetett. Érdemes az orrnyíláson beáramló lélegzet figyelésén keresztül követni a bennünk zajló eseményeket, hiszen a külső megjelenések ezek tükrei! Minden egyes lélegzetünk keletkezik, van és elmúlik, vagyis: belégzés-benntartás (jobb esetben), és kilégzés. Tehát, életünk fonala és ideje inkább légzés számokban mérhető, mint órában… Egy nap 25920 légzés ugyanúgy, mint, ahogy egy Platóni világ év25920 év.

Hétfőn reggel napunkat összetörten kezdhetjük, hiszen Napkeltekor még a Bak jegyben lévő Hold érzetei uralkodhatnak el rajtunk. Napkelte után nem sokkal azonban önérzetünk jelölője jegyet vált, és a levegős Vízöntő jegybe lép. Mostantól két és fél napon keresztül inkább a specifikumokra, a könnyed kapcsolódásokra leszünk ráhangolódva. Ügyeljünk arra, hogy ne „hasogassunk fát” mások hátán, vagyis, lehetőleg kerüljük azokat a meghasító érzeti- érzelmi élményeket, amelyeket környezetünkre váratlanul, hasítólag zúdíthatunk.  Ezek az élmények, valamilyen extrém ötletünk megvalósulása híján keletkezhetnek bennünk.  Napunkat egyéb iránt kellemesen tölthetjük. A délután közepén tapasztalhatjuk azt a depresszív feszültséget, melyet a Vízöntő Hold és a Skorpió Szaturnusz kvadrátja idézhet elő. A gyomrunkban megjelenő feszülés terjedhet át az idegpályákra, bizonyos belső mérges lerakódásokat „mozgósítva”. Élettani szempontból kerüljük az alkoholt, és egyéb ajzó szereket. Ne feledjük, hogy minden mulandó!!!
Hetünk további része igen eseménydús lehet. Több történést is tapasztalhatunk, melyek igen jelentősen befolyásolhatják létünket. Rajtunk múlik, milyen irányba!!! Szerdán hajnalban, röviddel három óra után ünnepelhetjük az Oroszlán havának második teliholdját. Érdemes éber tudatossággal rajta lenni az „Égi történésen”, hiszen amennyiben bensőnkben is felkészülünk, úgy a Hold fogyásával összhangban elfogyaszthatjuk magunkból például a gőgöt, a becsvágyat, a túlzott önérzetességet, a hiúságot, a despotizmust. Ezáltal megjelenhet bennünk a lények iránti együttérzés, az önuralom képessége, ami az oroszlánnak az igazi Önvalóját jelképezi, hiszen:”Mindennek az URA, az, ki a MAGA URA!  Napkelte után nem sokkal, a Halakba lépő Hold, ismét a Víz erőket turbózza fel. Lehetőleg keveset együnk, inkább a böjt irányába tereljük testünk ösztönerejét, hiszen a mostani túlzott étkezéssel kilóink igencsak megszaporodhatnak.
 Egész hetünkre rányomja bélyegét az a kardinális feszültség, amelyről már a múlt héten esett néhány szó. A Bakban menetelő Plútó, mint felforgató erő, a Kosban masírozó Uránusz, mint váratlan hasító erő, a Rákban lépdelő Jupiter, mint a családban rejlő erkölcs és törvény, valamint, a Mérlegben haladó Vénusz, mint társkapcsolatunk és érzelmeink (szervileg a vese) jelölője kerül igen kellemetlen feszültségbe. Az elkövetkezendő hét napban legyünk igen szemlélődőek. Lehetőleg kerüljük a megjelenő konfliktusokat! Gondoljuk végig, hogy mit szeretnénk életünkben átalakítani, hiszen ezek a napok a meglévő dolgok lebontására igen alkalmasak lesznek (például: lakás átalakítás).
  Segítségünkre lesz, hogy Péntek hajnali egy órakor tudatosságunk jelölője a Nap, átlép a rendszerező, analitikus Szűz jegyébe, melyet, szinte majdnem pontosan rá egy napra követ, a Szűz Zodiákus ura, a Merkuriusz, gondolkodásunk jelölője. Tehát, amennyiben életünk fonalán találunk átalakításra váró dolgot, ügyet, történést, úgy, azt most rendszerbe foglalva, pontosan precízen előkészítve tudjuk átszervezni, átrendezni. Ide kapcsolódóan, Pénteken délelőtt nem sokkal kilenc óra után, a Kos Zodiákusba lép Önérzetünk jelölője a Hold, így a fentebb leírtakat, saját bőrünkön is tapasztalhatjuk! Lehetőség szerint, ne robbanjunk rá a felmerülő eseményekre. számoljunk legalább harminchatig, mielőtt válaszolunk, vagy cselekszünk!!!

 Gyakoroljuk, az ÖNURALOM képességét!!!
Készüljünk fel, hogy az eddigi időjárás bizonyosan változni fog, és vélhetően a Természet(ünk) is felölti lassacskán őszi gúnyáját. Mostantól a levegő hőmérséklete csökkenhet, ezért ügyeljünk a megjelenő hőmérséklet különbségekre. Öltözzünk melegebben, lehetőség szerint kerüljük, az eddig megszokott hideg ételek, italok fogyasztását, hiszen ezekkel előkészítjük magunkban azt az amúgy is fennálló víz túlsúly többletet, amely a tél folyamán igen súlyos hurutos problémákban üthet vissza. A hajlam szerint vizesebb, szelesebb alkatúaknak érdemes komolyabban készülni, hiszen Ők már most belső feszültséget érezhetnek, a megjelenő hideggel kapcsolatosan. A fázás kérdése igen komoly probléma, ami főként az idegrendszert veszi igénybe és általában enerváltságot, depresszív mindennapokat eredményezhet. 

Élettanilag érdemes meleg olajos fürdőket venni, hogy a bőr csatornáin keresztül, az idegpályák is olajozottak legyenek, így életünk menete is olajozottá válhat.  Igyekezzünk táplálkozásunkban is a meleg, olajos,  könnyű levesek, főzelékek irányába fordulni, hiszen ezek pasztikus, folyékony minősége kíméletesen tölti ki a bélrendszerünket, így elkerülhetővé válik a nehéz, emésztetlen mérgek felhalmozódása. Élettani szempontból a fázósabbak alkalmazhatják a Kakukkfüvet, Szerecsendiót, Szurokfüvet ( Oregáno ), Bazsalikomot. Ezen gyógynövények segítenek az emésztésben, és melegítő mivoltukból kifolyólag életünk mindennapjait is melegebbé tehetik. Bármilyen ételbe belemorzsolhatóak. Az étellel együtt meg lehet főzni a növényeket is, minek következtében, azok gyógyereje, beleköltözik az ételünkbe, kifejtve ott áldásos hatását. Fontos gyógynövény még a Kurkuma, amely melegítő jellegénél fogva, segít az izmok, inak rugalmas megtartásában, a hideg időszak idején is. Szintén beleszórható a napi meleg ételünkbe. Különösen jótékony olyan emberek számára, akik jógáznak, sportolnak, táncolnak, Thai Chi-val foglalkoznak, hiszen Nekik fontos, hogy ne húzódjanak meg egy-egy gyakorlat közepette. A Kurkuma az ízületi gyulladásokat is jó hatásfokkal gyógyítja. Ebben az esetben napi rendszerességgel érdemes fogyasztani. Tapasztalás alapján javallt mennyiség: egy tányér leveshez, egy teáskanál kurkuma. Belső mosószerként is használhatjuk, az érfalakra lerakódott, izomrostok  között megrekedt méreganyagok eltávolításhoz.Folyamatosan, belső belátás szerint fogyasztható, egészen a melegebb tavaszi napokig.

2013. augusztus 16., péntek

Remény Kelyhe Talizmán...

......a Talizmán szíve..egy Sárkány achát..
Remény...várakozás...
.
Oh várlak én is, várva várlak,
Téged, te fénye felhős éjszakámnak.
Remegve ejtem halkan a neved,
Hogy áruló szellő se értse meg.
Csak úgy reppenjen könnyű álomszárnyon
Tehozzád, édes, szép álomvilágom.

Gyóni Géza

A Talizmán megvásárolható, egyedi készítésű.

2013. augusztus 11., vasárnap

ASZTROLÓGIAI ÁTTEKINTÉS (AUG. 12-18ig)





Önérzetünk  feszülése a hét elején is megmaradhat, amennyiben nem tartjuk kontroll alatt egonkat. Kövessük türelemmel, lépésről-lépésre, az orrnyíláson beáramló lélegzet érzetét, hiszen a hűvös érzet figyelése az orrkarikáknál, a JELENBEN tart minket, így kevésbé rágódunk a múlton és aggódunk jövőnk miatt. A belső feszültségek megoldása érdekében a legtöbbet az adott pillanatban tudunk tenni, LÉLEK-JELENLÉTÜNKKEL. Amennyiben tehetjük, ne vacsorázzunk, hiszen nem sokkal éjfél előtt vált jegyet a Hold, és megérkezik a vizes Skorpió jegyébe. Az amúgy is nagy víz túlsúly, így csak fokozódhat bennünk, és az este elfogyasztott étek, könnyen mérgező, rothadó, erjedő, emészthetetlen folyamatokat indíthat el bennünk.


Másnap is nyomasztó hangulatra ébredhetünk, így, amennyiben tehetjük, végezzünk reggeli jóga gyakorlatokat. Különösen jót tehet aznapi lelkületünknek a Kobra, kígyó és a daru testhelyzetek, melyek igen jelentős méregtelenítő hatással bírnak. Amennyiben nehezen megy a kivitelezésük, úgy könnyített verzióban is végezhetjük például a kobra testhelyzetet: hasaljunk le, majd egyszerűen támaszkodjunk a könyökünkre, mintha könnyedén olvasnánk, és lelegezzünk az alhasba. Ez az egyszerű testhelyzet, az emésztetlen tápanyagokat kényszeríti távozásra az emésztőrendszerünkből. Ezáltal esélyesen távozhatnak életünkből, az oda nem kívánkozó lerakódott élethelyzetek is! Ezekkel az egyszerű lépésekkel, könnyedén elkerülhetjük hangulatiságunk mélységes alászállását.
Egészen Csütörtök hajnalig vizsgálódhatunk bensőnkben, kutathatjuk a mérgeket, amelyeket ebben az időszakban a böjttel mérsékelhetünk. Csütörtök reggel optimistább alapállással ébredhetünk, hiszen a Nyilasba lépő Hold tüzes attitűdje erre ösztönözhet minket. Kicsit feledhetjük az elmúlt napok feszülten depresszív pillanatait. Felmerülő jó ötleteinket lehetőleg valósítsuk meg, hiszen most kiváló pillanatok nyílnak erre.  Pénteken délután fél hatkor hazaérkezik érzelmeink jelölője, a Vénusz. Belép otthonába, a Mérleg Zodiákusba, és ezzel kezdetét veszi, egy harmonikusnak induló időszak, ami azonban a következő héttől igen komoly feszültségeket vetít előre. (Erre a következőkben még bővebben kitérek). Lehetőleg köszöntsük szertartással, a harmónia, a bölcsesség Istennőjét, és gondoljuk át, mit tehetünk életünkben harmonikusabbá!
Hétvégénk, a szombat hajnali Hold jegyváltásával ismét egy feszültebb, morózusabb alapállást hozhat. Lehetőleg kerüljük az esti evést, a kíméletlen viselkedést, környezetünk lényeivel!!! Könnyedén megjelenhetnek nem kívánt kötelezettségek, melyek felboríthatják terveinket.Gondoljunk arra, hogy ami keletkezik, az el is múlik, így feleslegesen ne tegyünk olyat, amit később igencsak megbánhatunk!!!

2013. augusztus 5., hétfő

ASZTROLÓGIAI ÁTTEKINTÉS (Aug. 5-11-ig)





Mint láthattuk az elmúlt időszakban, önérzetünk jelölője, a Hold szimbólumra van kihegyezve írásunk, hiszen „Ő” az, aki a leggyorsabban (két és félnaponta) változtatja arculatát (háttér energetikáját). Ennek következtében önérzetünk, hangulatunk állapota is változik, így nem tudunk mihez igazodni életünkben, hiszen ez a pörgés beleszédít minket egonk állandóan változó világába, vagyis a körülményeinkbe. Ezen cikksorozat arra kíván rámutatni, hogy az égi jelölők szimbólum rendszerén keresztül, hogyan tudunk rálátni erre a szédítően gyors LÁTSZÓLAGOS változásra, majd megfigyelve azt, a Hold mozgásán keresztül rátalálni saját ritmikánkra.  Más szavakkal fogalmazva, az orrnyíláson beáramló lélegzet folyamatos figyelemmel követésén keresztül, az érzékszerveink kapujába olyan stabil „Őrséget” tudunk létrehozni, amely megszűri, az elménket állandóan szennyező beáramlásokat. Figyelmünket le tudjuk választani az érzékszerveinkről, így megtapasztalhatjuk belső világunk valódi gazdagságát!
Sorsunk rajzolata

-         Ezen a héten sem maradunk feladat nélkül, hiszen a Hold esti jegyváltásával az elkövetkezendő két napban igencsak vidám, szórakozni vágyó alaphangulatunk jelenik meg. Az eddigi zárkózott, család felé forduló hangulatiságunkat felváltja az Oroszlán tüzes lendülete. Figyeljünk a túlzásokra, mint például a túlköltekezés, túlevés, az élet habzsolásának mértéktelensége. Ne akarjunk uralkodni másokon! Kedden(6-án), nem sokkal éjfél előtt ünnepelhetjük, az Oroszlán Újholdat. Mostantól Teliholdig növelhetünk magunkban például olyan tulajdonságokat, amelyek nemes, királyi erényeket tükröznek.
-         8-án Csütörtökön jegyet vált gondolkodásunk jelölője, a Merkuriusz. A vizes Rák jegyből, a tüzes Oroszlán jegybe változik beszédünk, közlekedésünk jelölőjének energetikája. Hajlamosak lehetünk beszédeket, prédikációkat tartani. Az elkövetkezendő időszakban tartózkodjunk a cinizmustól, mások lebecsmérlésétől, lenézésétől, megbélyegzésétől. Gondoljunk a Javas zenében elhangzó rigmusra, miszerint: „ Mindennek az Ura, az ki a Mag(j)a Ura.”