2014. március 2., vasárnap

ASZTROLÓGIAI ÁTTEKINTÉS (2014.03.02-03.09-ig)







A héten több érdemleges esemény is jelen van, amely ritka pillanatokat hozhat életünkbe, amennyiben nyomon követjük azok mozgását. Felkelésünket igazítsuk a Nap pályájának megfelelően, hiszen tudatosságunk jelölője minden nap, egyre korábban ragyogja be életünket. Jól tesszük, ha éberen köszöntjük ébredő Önmagunkat. Március 5-én, nem sokkal este 22 óra előtt köszönthetjük érzelmi életünk jelölőjét, a Vénuszt a Vízöntő jegyében. Ezzel véget ér egy 4 hónapja tartó (2013.11.05.), igencsak feszült és fagyos pillanatokat idéző időszak. 

Mostantól szívesebben foglalkozhatunk közösségi ügyekkel, tervezhetünk barátainkkal közösségi megmozdulásokat. Élettani szempontból a vese- medence területét érdemes meleg szezám olajos masszázzsal kezelni, akár napi szinten. Eddig a hideg, rideg lerakódások okozhattak deréktáji panaszokat, mostantól azonban a vesék táplálását, folyadék igényét érdemes szem előtt tartani, hiszen itt raktározódik az öröklött nemi energia. Ne feledjük, hogy a kiszáradt vese, kiszáradt kapcsolatokhoz vezethet! A meleg sós, zsurlófürdő, és a fentebb leírt olajos táplálás, igen sokat segíthetnek a mindennapok pörgésében. Amennyiben tehetjük, végezzünk légzésfigyeléses gyakorlatokat, hiszen így a jelenben tarthatjuk elménket. 

Az eddigi víz túlsúlyos napi energetikához, mostantól egy erős szeles háttér is párosul, hiszen mindhárom tudatfunkció (Vénusz, Merkuriusz, Mársz) levegős jegyekben tartózkodik. Számíthatunk szeles dolgokra belül és kívül egyaránt. Élettani szempontból igencsak segítségünkre lehet a macskagyökér főzete némi mézzel ízesítve, illetve a meleg – szezám olajos, kicsit sós tápláló levesek,szerecsendióval fűszerezve, amelyek jelentősen csökkenthetik a megjelenő szél ártót! Aki teheti, végezzen vastagbélmosást, amely szintén feszültség mentesítheti az idegrendszert. Készítsünk test meleg beöntő főzetet Macskagyökérből, zilizgyökérből és édesköményből. Tegyünk bele egy-két evőkanál szezámolajat, és végezzük el a beöntést. Érdemes a Napkelte előtti időszakra, vagy a Nap-nyugta előtti időszakra koncentrálni a műveletet. A vastagbél, a szél energia központja, így minden idegrendszeri és felszívódási probléma gyökér oka itt található. Gondoljunk arra, hogy a Hagyományos Kínai Orvoslásban is a tüdő-vastagbél egy meridiánhoz tartoznak, illetve a Fém elemet képviselik. A szervóra szerint, pedig a reggeli 5-7 óra közötti időszak a vastagbél legintenzívebb napi mutatója.

 Mint már olvashattuk, az akaratiságunkat szimbolizáló Mársz is ippeg a Mérleg jegyében készül látszólagos hátrafelé mozgását megkezdeni. Ennek tükrében az elkövetkezendő időszakban (Május 23-ig) visszaköszönhetnek olyan tetteink, amelyeket már elfeledettnek vagy megoldottnak hihettünk. Járjunk nyitott szemmel és amennyiben ilyen forma jelenséggel találkozunk, úgy vizsgáljuk meg annak hiányosságát, tegyük egésszé, és bocsássuk útjára. Térszemléletünk jelölője, a Jupiter is ippeg stagnáló pozícióban van, míg az időszemléletünket jelölő Szaturnusz is hasonló helyzetben időzik. Elképzelhető, hogy egyfajta bezártság élményben lesz részünk a héten. 

Megjelenhet az egy helyben toporgás élménye. Amennyiben tudatosítjuk az eseményt, úgy kiváló lehetőség nyílik, a jelen dolgainak felismerésére, rendezésére.Mindehhez az orrnyíláson beáramló lélegzet élményének a figyelése nyújthat igen hathatós segítséget. Ismét visszatérőben van a Vízöntő Merkuriusz-Skorpió Szaturnusz feszültsége, amely nehéz, depresszív helyzetek elé állíthat minket. Ügyeljünk kommunikációnkra és közlekedésünkre, hiszen balesetveszélyes időszakban vagyunk benne. Lehetőleg végezzünk jóga-és légző gyakorlatokat.  Hetünket családias környezetben zárhatjuk, hiszen a Hold, a Rák zodiákusba lép Vasárnap kora délután. Lehetőleg kerüljük a vitákat, inkább hallgassunk megsejtéseinkre, jó sugallatainkra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése