2014. június 22., vasárnap

ASZTROLÓGIAI ÁTTEKINTÉS (2014.06.23-06.29-ig)



A héten több változást is érzékelhetünk, a háttér energiákban. Az elmúlt hét szombatjának delelőjén ünnepelhettük a Nyári- Napfordulót. Ilyenkor a Nap az Ikrek zodiákusból átlép, a Rák zodiákusba és tudatosságunk fénye kiteljesedik, aminek külső szimbolikája a leghosszabb nappal. Ettől a pillanattól kezdve a fény elkezd visszahúzódni, és minden nap egy – egy perccel rövidül. A Rák jegyében aktuálisan a család belső ügyei kerülnek előtérbe és mivel a jegy maga víz energetikával bíró, így természetesen főleg a „szűkebb” család érzelmi rendezettsége lesz fontos. Az évnek ezen időszakában indulnak a szabadságolások, amelyek szintén ezt tükrözik. Egy Rák szülött számára a család az egyenlő egy belső szentséggel, így ezt mindenképpen vegyük figyelembe, ha vendégségbe érkezünk. Ilyenkor kiemelten érdemes odafigyelnünk, a szülők, rokonok által emlegetett régi történetekre, sérelmekre, családi legendákra, hiszen most fontos információkat tudhatunk meg múltunkról, eredetünkről!




Érzelmek tekintetében legyünk igen visszafogottak, hiszen a sértődékenység most felfokozott lehet. Lehetőleg kerüljük a maróan gúnyos, súrlódósan sérelmes megjegyzéseket, mert ezek most táptalajra találhatnak szeretteink körében. Élettani szempontból kerüljük a savas, rothadó savanyúságokat, befőtteket, alkoholos italokat, újra melegített ételeket, hiszen ezek most maró savasodásokat idézhetnek elő szervezetünkben, ami később maróan gúnyos megjegyzések formájában nyilvánulhat meg. Amennyiben tehetjük, végezzünk has hajtást és epe tisztítást. Kiváló lehetőségeket kínálnak az időszak gyógynövényei, a: mentafélék, a citromfű, az édeskömény, levendula. A mozgással, sétákkal, fürdőzésekkel a megrekedt érzelmi állapotainkat tudjuk kimozdítani. 




A hétfői napon tapasztalhatjuk még, hogy érzelmi jelölőnk, a Vénusz is jegyet vált. Otthonából, a Bika jegyéből lép át kora délután az Ikrek jegyébe, ahol, mint vándor lesz érdekelt az elkövetkezendő egy hónapban. Éberen figyeljük azonban érzelmeink szelességét, hiszen mostantól egészen Vasárnap estig egy erősödő érzelmi zavarodottságot figyelhetünk meg magunkon belül. A Vénusz közelít, a Halakban úszkáló Neptunusz kvadrátjához és ez igencsak komoly kibillentségeket okozhat a mindennapjainkban. Fékezzük magunkat az erkölcsi határok túllépésénél, és lehetőleg kerüljük a bódító szerek használatát, mert most nagyon könnyen elszállhatunk a semmibe! Igyekezzünk átlátható programot készíteni a mindennapokra, és kerüljük az elvégzendők zsúfolását, préselését egy adott időszakaszba. Felesleges!!!



Pénteken délelőtt tíz óra után néhány perccel ünnepelhetjük, a Rák jegyének Újholdját, ahol megfogalmazhatjuk magunkban azokat az elérendőket, amit Teliholdig szeretnénk kiteljesíteni. A Rák jegy egyik kiváló gyógynövénye, a Bazsalikom. Fogyasztása bazsajgást, jókedvet, örömöt hoz a szívekbe. Érdemes kipróbálni áldásos hatásait.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése