Alapvető kérdésként merül fel a témával kapcsolatban, hogy
hol van az a természetbeni működési hasonlatosság, amely alapján megtalálhatjuk
a gyógyító információt?
Kérdezhetnénk azt is, hogy a régi emberek, honnan tudták ezt
a hasonlóságot megfejteni, átlátni? Minden bizonnyal, a régi füves emberek is
ezen hasonlóság elve alapján tették a dolgukat. Itt felmerülhet bennünk a
kérdés, miszerint: tudtak e a régi világ gyógyítói, homeopatikusan gondolkodni,
anélkül, hogy potenciált szereket használtak volna?
Vélhetően nagyon is tisztában voltak a gyógyászat eme
hasonelvűségén működő technikával. A különbség csak annyi lehetett, hogy a régi
gyógyítók, füvesek, javasok, sokkal nagyobb összhangban éltek a természettel,
mint korunk embere. Amikor a mai kor emberének felkínál a gyógyász mondjuk egy
pohár galagonya főzetet, az minden bizonnyal kisebb hatásfokkal bír, mint
mondjuk 4-500 évvel ezelőtt. Vélhetően a különbség, a belső elhangolódásban keresendő!
Lelkünk diszharmóniája, oly mértékben torzult, hogy szinte képtelen már
felismerni, a természet adta lehetőségeket. Gondoljunk például arra, hogy az íz
fokozókkal megtöltött ételek, italok fogyasztása után, megeszünk egy natúr gyümölcsöt
- vagy más természettel összehangolt ételt -, akkor az szinte íztelennek
tűnhet.Ennek tükrében, a homeopátiás hígítással készült szerek, a
dinamizálással egy hosszabb, mélyebb információ tartamot tudnak a kibillent
léleknek felkínálni, így az a belső működéséből adódóan felismeri azt.
Mondhatnánk azt is, hogy egyfajta intelligencia vezérli a harmónia irányába a
lelket, amelyhez egy igen finom, de dinamikus információra van szükség. Tehát,
a problémáinkra a megoldás bennünk van, „csak” a figyelmünket kell kiedzenünk
ahhoz, hogy ezt a belső-külső összefüggést észre tudjuk venni magunkban. Igen
ám, de itt kezdődik a probléma! A régi kor embere a természettel összhangban
nőtt fel, hiszen tisztában volt a természet körforgása által felkínált
kötelezettségekkel, elvégzendőkkel. Mondhatnánk azt is, hogy belenőtt, együtt
mozgott a természettel. Ma ez már nem így van. Régen akkor volt kenyér, ha
elvetették, gondozták, és betakarították a búzát. Ma már elég elmenni a boltba
és akkor ott megvásárolhatjuk a különböző egyéb étel kiegészítőkből készült
mű-anyag kenyeret és egyebeket. Vagyis, az történt, hogy mára kiveszett az
emberből, az az együtt működésre való lényegiség, ami az embert emberré teszi.
Magiarul, elveszett az élet íze, úgy, mint az ételek íze. Fokozókat használunk
azért, hogy valamelyest érezzük, hogy egyáltalán élünk.
A Magiar Vallás szempontjából is rátekinthetünk a helyzetre,
hiszen Mireisz László, A Magyar Vallás című művében említi is azt a törvényt,
amelyet több mint 800 évvel ezelőtt László királyunk hozott, miszerint: aki
vizeknél, köveknél, forrásoknál áldoz, azt különböző büntetésekkel sújtják (
Nem szó szerinti idézet). Ebből is tisztán látható, hogy a régi emberek még
önmagukból fakadóan hasonultak a természethez, és áldoztak Neki azért, hogy ez
az összhang, ez a belső-külső harmónia, illetve önhasonlóság fenn tudjon
maradni. Napjainkban erről már nincs szó, hiszen azt sem tudjuk, mikor van
nappal és éjszaka. Például, ha el szeretnénk végezni egy egyszerű
Nap-átléptető, vagy Telihold szertartást, és ezt elmondjuk a környezetünkben,
akkor sok esetben igen furcsa, értetlen tekintetek merednek az emberre. Pedig,
hát igazán egyszerű, hiszen az Ég mutatja az utat, az ember viszont ritkán néz
az Égre. Amennyiben fel is néz, úgy értetlenül bámulja a sok vibráló csillagot,
összekeverve azt sok esetben repülőkkel, műholdakkal…
Nyilván nem is gondolhatjuk komolyan, hogy egy gyógynövény
főzet, ezt a kusza elmét bármilyen szinten is rendezni tudja…? Ide valóban egy
ütősebb dinamikusabb módszerre van szükség, amit a homeopátia kérdésköre
kiválóan megtestesít napjainkban.
Kibillent lelki-tudati folyamatainkat már valóban „csak” egy-két ütősebb
módszerrel lehet valamilyen szinten helyrebillenteni. Természetesen ez még
mindig messze van a régi emberek látásmódjától, de talán egy pici szikra
visszaköltözhet, a kibillentségéből helyreállt lelkületbe. Tehát, érdemes
átgondolnunk, hogy zaklatott mindennapjainkba, milyen szellemi gyakorlat által
tudnánk visszacsempészni azt a harmóniára való törekvést, amely az embernek
amúgy sajátja.
Végezetül pedig Tisztelet minden Mesternek,Tanítónak,
Gyógyásznak, akik fáradhatatlanul igyekeznek közvetíteni
a lények felé a TAN-t, amely nem másról szól, mint a belső Mester
felébresztéséről, hogy meg tudjuk magunkban találni azt a belső egyensúlyt,
amely a józan belátás (közép-út) felé tereli kibillent életünk fonalát.