2014. október 20., hétfő

ASZTROLÓGIAI ÁTTEKINTÉS (2014.10.20-2014.10.26)

                    

Mindenképpen érdekes, és „varázslatos” hétre ébredhetünk. Egészen a hét közepéig élvezhetjük még, a Mérleg zodiákusban lévő Nap, Vénusz és látszólagosan hátráló mozgást végző Merkuriusz által szimbolikusan értelmezhető kellemes, kiegyensúlyozott harmonikus állapotokat. Tapasztalhatjuk, hogy az idő is kiváló, és felmerülő elintézendőinket is viszonylag könnyedén megoldhatjuk. Csütörtökön azonban egy markáns változás áll be, amelynek bensőnkben is igen komoly fordulatai lehetnek. Jól tesszük, ha a lélegzetfigyelésen keresztül, rajta tudunk maradni belső folyamatainkon, hiszen így egy igen fontos tapasztalásra juthatunk magunkkal kapcsolatosan.


Csütörtökön kora délután a Napot köszönthetjük a Skorpió jegyében, későn este, pedig a Vénuszt és a Holdat. Éjfél előtt néhány perccel, a Skorpió jegyének Újholdját is megünnepelhetjük, amely most egy kivételes lehetőséget is kínál, hiszen a Vénusszal - érzelmeink jelölőjével -, együtt állásban tapasztalhatunk. Lehetőleg fogalmazzunk meg magunkban olyan megnövelendő célt, amelyet Teliholdig ki szeretnénk teljesíteni. Mint tudjuk, a Skorpió időszaka a születés és halál kérdésével foglalkozik, így kiváló lehetőségek mutatkozhatnak számunkra, a nemkívánatos belső tulajdonságaink átalakítására. A lélegzet figyelésén keresztül lefülelhetjük magunkban megbúvó, rothadó mérgeinket, indulatainkat, és tisztító gyakorlatokkal egybekötött jóga testhelyzetekkel, sikeresen át-alakíthatjuk azokat. A Skorpióhoz tartozik például a kobra testhelyzet, amely erősen hat, a medence tájékára, távozásra késztetve a lerakódásokat. Igyekezzünk gyógyító fürdőket venni, illetve kihasználni a gyógyfürdők kínálta lehetőségeket. Ügyeljünk a lappangó gyulladásokra, illetve ne hagyjuk lehűlni keringésünket! Markánsan megfigyelhetővé válik érzelmi állapotunk változása, hiszen a Mérleg jegyében uralkodó Vénusz, most ippeg egy száműzött állapotba kerül, a Skorpió jegyében. Az ide vonatkozó érzelmi kép, a: „ menyasszony a mocsárban” típusú állapotot szimbolizálhatja. Akinek a születésileg a Skorpió jegyében van a Vénusz, az megfigyelheti magán, azt az állapotot, amely a belső érzelmeit jellemzi, vagyis javarészt, a depressziós, haragos, posványos érzelmi kérdéseket, illetve az állandó mérges megbántódásokat, sértődözéseket, beszólásokat. Ne feledjük, hogy a Skorpió mérge halálos!, így ennek tükrében igyekezzünk véleményünket lehetőleg finomabb, emberibb formában megfogalmazni. Tehát, vese keringésünk tisztán és melegen tartása kulcskérdés lehet, kapcsolataink harmonikus fenntartásában.

Gyógynövények tekintetében kiváló lehetőséget kínál, a nyers gyömbér főzete, a zsurló, bazsalikom, szurokfű, kakukkfű, rozmaring, galagonya, szerecsendió és szegfűszeg használata.

Hétvégén jegyet vált még akaratiságunk jelölője, a Mársz. Mostantól a kitartás, a következetesség, a nagy teherbíró képesség és a kötelességek mindenek feletti ellátása lehet célkitűzéseink fókuszában. Ügyeljünk rá, hogy ne váljunk kíméletlenné, fagyossá, merevvé. A meleg szezámolaj bedörzsölése a térd ízületbe, illetve fogyasztása, segíthet ezek elkerülésében. Vigyázzunk a húzódásokra, túlerőltetésekre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése