2015. március 2., hétfő

ASZTROLÓGIAI ÁTTEKINTÉS (2015.03.02-03.08-ig)

         
A most következő hetünket, az érzelmek dühös zabolátlansága jellemezheti, amennyiben nem ügyelünk a bennünk megjelenő indulatos érzelmi megnyilvánulásokra. Komoly tüzes energetikai túlsúlyt figyelhetünk meg magunkban és azzal összefüggésben, világunkban is. Segítő erőként, a Kos zodiákusban együtt álló Vénusz –Uránusz és az Oroszlán jegyében ippeg látszólagos hátráló mozgását végző Jupiter harmonikus fényszöge jelenhet meg. Amennyiben szeretnénk elindítani folyamatokat az életünkben, akkor tegyük meg most, hiszen azt magasabb erők is támogatják. Ne feledjük azonban, hogy egyben a tűz energia fokozódása is jelen van, ezért gondoljuk át tetteinket, lehetőleg ne hamarkodjuk el lépéseinket. Csütörtökön éjszaka tetőzik a már említett érzelmi felfokozódás, amelyet a hét első napjaiban már jócskán érzékelhetünk, váratlanul megjelenő dühös cselekmények, belső felfortyanások alakjában. Élettani szempontból alkalmazhatunk has hajtást, amely a vékonybélben lerakódó tüzes salakokat távolítja el az emésztő rendszerünkből. Következményesen a düh megszűnését és nyugalmat tapasztalhatunk elménkben. Használhatunk ezen felül még gyógynövény főzeteket, mint pl. a fodor menta, a citromfű, a bojtorjángyökér (bogáncs növény gyökere), a koriandermag, az édesköménymag, a zilizgyökér és az édesgyökér. Amennyiben nincsenek kéznél a fentebb felsoroltak, úgy alkalmazhatunk hideg vizes kúrát is módjával, tekintettel, a külső időjárási viszonyokra, illetve belső hőháztartásunkra.


Csütörtökön este 7 órakor ünnepelhetjük, a Halak havának Teliholdját. Megvizsgálhatjuk, hogy amit a belsőnkből látunk, azt most az önérzetünk nem úgy érzi, hiszen ippeg szemben áll a látottal. Megfogalmazhatjuk azt is, hogy mit/miket szeretnénk Újholdig elfogyasztani. Lehetőleg a vég nélküli energiafecsérléseket, javaink elszórását igyekezzünk korlátok közé szorítani.

Pénteken hajnalban a Nap és a Plútó között kulminálódik egy harmonikus hatod fényszög (szextil), amelyet már Csütörtökön jól használhatunk. Mint tudjuk, a szextil fényszögek lényege, a tenni akarásban, a cselekvésben rejlik, melynek kimenetele ekkor tud kiteljesedni. Jelen esetben, a világban történő változásokat, illetve azok ránk gyakorolt hatását tudjuk megfelelően kezelni és átalakítani annak megfelelően, ahogyan szeretnénk! Napunk további részét lehetőleg töltsék éber lélegzetfigyelésben, hiszen a tűz energetikai túlsúly továbbra is jelen van. Vasárnap a Mérlegben haladó Hold jelölhet komolyabb önérzeti feszültségeket, melyet főként a társunkkal, párunkkal való konfliktus helyzetek jellemezhetnek. Amennyiben figyelmünket rajta tartjuk, az orrnyíláson beáramló lélegzet érzetén, úgy megfigyelhetjük, hogy a belső feszültségek kiindulópontja, a gyomor rándulásával kezdődik és onnan halad tovább. Leplezzük le a megbúvó indulatokat, a figyel segítségével!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése